KÖZPONTI KANTIN

Jared nem hitte, hogy ilyesmivel találkozik, még de valójában meglepődött a dolgok állásán. Amikor a szőke nő is bekapcsolódott a stratégiai szócséplésbe és hozzá, lehengerlő modorával alapvetően az jutott az eszébe, hogy itt lenne az ideje rendre inteni a friss húst. Elvégre az első csetepatét túlélve elég messze vannak attól, hogy ők osszák az észt. De az ezredes másképpen vélekedett. Sőt meg is jutalmazta őket pimasz viselkedésükért. Alapvetően ez volt az a pont ahol Maser jobb szemöldökét felhúzván kérdőn tekintett. Bezzeg az ő idejében vérrel kellett megfizetni a ranglétrán való feljebbjutásért.
- Attól félek azokat a páncélöltözeteket, nem a maga méreteire tervezték. – Felelt még az ezredes előtt a szöszi felé tekintve komoran. – Nem mintha a mech önmagában olyan sokat érne. – Tette hozzá, majd gondolván magyarázatra szorul folytatta. – Nem egyszer láttam, ahogy egy csatárláncnyi veszett oda a reptiliánok karmai között. Megfelelő támogatás nélkül éppen annyit érnek, mint egy gyalogos. – Fektette le a tényeket, majd lassan arcról arcra körbevándorolt a tekintete a felszólalókon. – És ne felejtsék el azt se kik maguk és miért vannak itt. – Állapodott meg a tekintete végül a szőkén, aki Flockhart néven mutatkozott be szűkszavúan mielőtt függelemsértést megközelítő beszédbe kezdett. Emlékezett már az aktájára, amit a sisakba épített vizoron olvasott. A kis perszóna valószínűleg fennakad a „börtöntöltelék” szócskán, ami megmagyarázza kirohanását, de nem teszi elfogadottá a stílusát Maserben. – Maguk akárcsak én, csak katonák vagyunk. Katonák, aki a vérmocskos földön küzdene. Félreértés azonban ne essék: Kedvelem, ha egy katona kimondja, amit gondol! De ha mind ezt úgy teszi, hogy még nem bizonyított érte, akkor nem szívlelem az éles nyelvjárást. – Tekintett végig ismét az arcokon, hogy nyomatékosítsa álláspontját. Ne gondolják, hogy jók vagy jobbak, mint amik. És véletlen se szálljon a fejükbe a gondolat, hogy bármit elérhetnek, ha jó pillanatában kapnak el egy főtisztet. Végül az ezredes felé tekintett. – Ahogy ön is mondta ezredes. Háborúban állunk egy fajjal, ami foggal, körömmel küzd a területéért. Ezért nem szabad alábecsülnünk, de túlbecsülnünk sem. Sem a reptiliánokat, sem az embereinket. A stratégia és a logisztika hál, istennek nem rajtunk múlik. A katonáknak csak két feladata van, amire koncentrálniuk kell: Parancsokat teljesíteni és túlélni. – Fejezte ki magát finom szavakkal melyek még is élesen hatottak egyeseknek. – Véleményem szerint. Akik ma az első csatájukat éppen csak túlélték nincs sok jogalapjuk megkérdőjelezni a dolgokat. – Öntött tiszta vizet a pohárba. – Pókerzseton ide vagy oda ezredes. Majd ha nekik is lesz néhány év tapasztalat a hátuk mögött, akkor lesz valós súlya a szavaiknak. - Fogalmazta meg tisztán és érthetően a dolgokat, hogy mindenki tisztán áthassa. Amíg a szerencséden lavírozol, ne kérdőjelezd meg azokat, akik már a tapasztalataik alapján vezetik a csapatokat, még ha nem is értesz egyet a módszereikkel.

- Én nem. – Felelt egyszerűen Koslova felé. – Ezek az implantok erősebbé tettek egy… bizonyos ponton amellett, hogy esélyt adnak arra, hogy újra kezdhessem azt ahol elbuktam. – Válaszolta Koslovanak. – Egy olyan ember, aki vezető pozícióba került az után, hogy több éves tapasztalata van a Kepleren folyó harcokból, jobban nem is érthetné meg a problémát. Ez pedig most kétoldalú probléma. Ackerton valóban nem hallgatott ezekre a meglátásokra. Talán Matshon fogékonyabb lesz ezekre a tanácsokra… talán nem. De ez nem rajtunk gyalogosokon múlik. – Tekintett Körbe az asztaloknál ülőkön, majd újra Koslova felé tekintett. – A mi dolgunk elfogadni és végrehajtani a parancsot. És életben maradni közben! – Nyomta meg az utolsó mondatot. – Ez a különbség az emberek és a reptiliánok között. – Őket nem érdekli veszteség ez köztudott. – De nem szabad elfelejtenünk, hogy háborúban állunk, és, hogy ők – Mutatott az újak felé. – Én, ő – Mutatott magára majd a vele szemben ülő Hartigan felé. – Csak katonák vagyunk ebben a háborúban.
Már régen túl vagyok azon, hogy könnyeket ejtsek néhány zöldfülűért. – Fejezte ki magát ridegen. Talán kissé érzéketlen is volt ez a mondat a mai veszteséglistát végigtekintve, de legalább őszinte volt. – De ma veteránok is meghaltak, nem is kevesen. Olyan veteránok, minta maga vagy én. Akik évek óta harcolnak már és a tapasztalataik szinte felbecsülhetetlenek. De ezek itt csak a szimulációt ismerik! – Mutatott a társaság felé. – Néhány év múlva, ha már ők is megismerik az ellenséget és a terepet. Akkor adok a szavukra. Addig nem! – Fejtette ki álláspontját az ügyben. Maser logikája talán bizonyos szemszögből megkérdőjelezhető, hiszen a friss embernek is lehet jó ötlete, de egy jó stratégiát, vagy haditervet, nem spekulációkkal és ötletbörzékkel dolgoznak ki, hanem a tapasztalat és a kész tények alapján. Ez alapján Maser érvelése sziklaszilárd alapokra helyezkedik. – A társam azért halt meg, mert valami új okos tojás fent azt gondolta, jó ötlet kétszázadnyi gyalogost légi fedezet nélkül beküldeni a Kas’ir szurdokba! És bár velük volt negyven nehéz mech. Az a kétszáz ember ott lett miszlikbe aprítva. – Osztotta meg saját tapasztalatát, mire vezet az, ha az újak adnak ötleteket a veteránoknak.

~ Oh, igen úgy látom eddig tartott az öröm...pont egy ilyen fasz van közvetlen felettünk. Remélem neki kell követnem majd a parancsait. Freja csókolja meg ezt a tetűt hátha nem csak szebb de okosabb is lesz. ~ Mindig imádtam az ilyen beszűkült embereket. Én ott voltam ezelőtt ők meg csak hajdecsindratta....Mindjárt felhúzom magam...aztán ezt robotot a zászlórúdra egyetlen paranccsal. ~Széllel szemben lengeni!~ Kicsit elvörösödtem a szavaitól, de nem szégyenemben. Azt látom hogy ez szereti ha fényesre nyalják a "veterán vagyok tetoválású" seggét. De nem kapja meg az örömet.
-...Nos miszter, tudja nyugodton írja a saját számlájára az emberei halálát. Pont az ilyen beszűkült emberek miatt nem halad előre  háború, legalábbis nem a mi javunkra. Mit nem lehet azon felfogni hogy amivel eddig próbálkoztak az nem működik. Tudom kivagyok, Björn Thorborg specialista, egy katona de első sorban ember. Tudom miért vagyok itt, hogy seggbe rúgjam a gyíkokat. De elsősorban azért mert az emberiségnek arra van szüksége hogy ezt a helyet élhetővé tegyük. A beszédéből úgy érzem magát csak a parancs teljesítés érdekli. Ritka nagy mázlista hogy még él....már ha életnek lehet nevezni....ezt. - Nézek végig rajta és az implantjain. - Tudja a K.I.A. rövidítés mögött általában hibás parancs áll. Sajnálom hogy évek távlatából sem jött rá maga sem hogy ami szögletes azt érdemes emelni és ami kerek azt gurítani...eddig az ellenkezőjét csinálták! - Végén már sokkal lejjebb vittem a hangnemet. De mé mielőtt teljesen befejeztem volna már felálltam az asztaltól és a maradékomat fogva megindultam a kukához.
- Ezredes asszony, százados urak, srácok! Örültem a lehetőségnek! További szép napot. - Majd itt eltorzítottam a hangom viccesebbre véve.-  Dicsőség és kondi! -

A beszélgetés újabb érdekes fordulatot vett, én pedig kissé kimaradtam megint, nem mintha sajnáltam volna. Tisztek háborúja volt ez, nem az enyém. Már épp nyúltam volna Björn egy megmaradt haláért, mikor az ezredes kérdést tett fel nekem is. Igyekeztem a szokásosnál is ostobáb arcot vágni, és feleltem neki.
- Hölgyem, én csak egy apró porszem vagyok a sivatagban. Teszem a dolgom, végrehajtom a parancsokat, és örülök, ha ép bőrrel megúszom. - ezzel befejezettnek tekintettem elmelkedésemet a helyzetről. Sajnos mire lenyúlhattam volna a halat Björn keze előbb odaért, és míg Maser kifejtette álláspontját megint, megemelte a tálcát. ~ Nabakker... ~ De előtte még intézett pár keresetlen szót a társasághoz. Mikor aztán felállt, én is felkeltem, és lekaptam a halat a tányérjáról, amit a szemetesbe szánt.
- Neked úgyse kell már! - vigyorogtam rá, rágcsálni kezdtem az ízletes panírozott csemegét.
- Egy pofa sör valahol? - kérdeztem tőle.

Egy mély sóhaj csak, amit a félgép kap. Ugyan a neve ismerős, hallottam már hírét a kiképzések alatt és sosem gondoltam volna, hogy egyszer összefutok vele... De ettől függetlenül nem fogom körülrajongani, akár egy csitri a kedvenc fiúbandáját. Tiszteltem, legalábbis a hírét. Ám arról nem szólt a fáma, amit most ismerek meg belőle: mi csak parancsot teljesítünk, bla-bla. Jól érezhetően épp ellenkező állásponton van, mint Koslova. A katona ne gondolkodjon, ne érezzen, csak legyen egy egyszerű paraszt a fekete-fehér négyzetes harcmezőn.
~Csak egy kérdésem lenne akkor. Ha mind csak üres héjak vagyunk, akik ravaszt rángatnak és oda állnak, ahova teszik őket, mint valami dísztököt; akkor miért is baj, hogy sokan haltak meg?~
Ám nem teszem fel kérdésként, megtartom magamnak a gondolatot, és bízom benne, hogy annyi a baja, amennyi látszik is. Megnyúzta az élet alaposan, és talán nem is bánná, ha holnap ő sem jön "haza".
Egyébként sem szócsatázni vagyok itt, még ha az előző kifakadásomból nem is feltétlen úgy tűnt. Azok csak meglátások és kérdések voltak, amikért valóban vállaltam volna a budisuvickolást vagy a hat mázsa krumpli és hagyma megpucolását holnapra.
Enni vagyok itt, így kicsit odébb húzódva a társaságtól, amelyből a szakállasok is távozni látszanak, gyorsan betúrom a kajám maradékát végre. Igaz, hogy mostanra már szinte teljesen elhűlt az egész és kicsit meg is dermedt, az íze így már nem az igazi. De így is kaja, így is eltelíti a gyomrom, mielőtt...
~Indulhatunk tovább. Remek! Ha ezt tudom, hogy egy normálisat szarni sem lesz időm, nemhogy felgyógyulni, akkor nem írom alá azt a nyomorult űrlapot, amit amott elém toltak.~
Feltápászkodom, az asztalt visszahúzom a helyére, a használt tányért-evőeszközöket visszaszolgáltatom a pulthoz, aztán kikérek és gyorsan lehúzok még egy gyümölcsízű üdítőt, mielőtt visszamennék a nem is olyan rég a szekrénybe sorakoztatott cókmókomért.

Hmm, valahol biztos kapni sört, vagy valami alkoholt a szolgálaton kívüli egyéneknek. Körül is néztem gyorsan és a falon halványan világító kis "BAR" feliraton megakadt a tekintettem. Fejemmel biccentettem Ricknek.
- Az első körre a vendégem vagy. -