A FÉRFIAK KÖRLETE

Megérkeztünk a körletbe, és ahhoz képest, hogy sereghajtóként, elsőnek. ~ Istenem, mintha az egyetemen lennék a koleszban. Csak itt minden sokkal szarabb... ~ Gyorsan a legbelső ágy felé vettem az irányt, majd felhajítottam a málhám a felső ágyra, lent helyet hagyva Björnnek. Felhúzódzkodtam a rácsnál fogva, lerugdostam a bakancsom, leráztam a fejemről a beretet, majd kényelmesen végignyújtóztam a matracon. A málhában szinte semmilyen személyes tárgy nem volt, hiszen a börtönből semmit sem hoztam el, azok a dolgok, amikkel pedig bevittek megsemmisítésre kerültek a távozásomkor. Nem mintha bármihez is ragaszkodtam volna. A lerben bőven volt időm elbúcsúzni a fizikai dolgoktól, na meg más egyebektől is. Kíváncsian vártam az öcsém vajon milyen híreket hoz otthonról...

Tartom a távolságot a testvérpártól, és a terem végében lévő ágyhoz settenkedek, hogy ott foglaljam el a felső matracot. Gyanúsan ugyanúgy néz ki minden bútor, mint a börtönben, de ezen nem kéne meglepődnöm, az Európán is ez volt a helyzet. Sóhajtok egyet, ledobom a csomagom, és elheveredek az elfoglalt fekhelyemen.
~Francért kellett megszólalnom. Mondjuk, nem lett belőle semmi, de akkor is.~
Jobb híján összefonom a karjaim a fejem alatt, és a plafont kezdem bámulni, fél szemmel azért azt is figyelve, ki fog alám költözni.
~27000 halott....csodálatos. Még az kéne, hogy kiderüljön ezek a gyíkok perverzek is, és akkor ennyi erővel mehettem volna sittre is.~

Matthew Marlowe lassan botorkált a tömegben, még a központi számítógép vezetésével eljutott a nekik kijelölt körletbe. A katonák valóságoz eufóriában támadták meg az egyszemélyes ágyakat.
– Hé, marha, ez az én helyem! – Morgott rá egy férfi, aki inkább látszott egy felhőkarcolóba oltott medvének, mint embernek. Matthew továbbment, mintha nem is hallotta volna, majd mikor végre talált egy helyet, gyorsan ledobta rá a motyóját. Vele szemben két szakálas férfi jóízűen, erős akcentussal beszélgetett. Matthew azt is meghallotta, hogy testvérek, mivel nagyon úgy tűnt, hogy szomszédok lesznek bizonytalanul odaköszönt nekik.
– Üdvözlet, uraim! A nevem Matthew Marlowe, nagyon úgy fest, hogy szomszédok leszünk. – Miközben köszönt odanyújtotta a kezét. Ezután úgy tett mintha valamit ki kéne vennie a táskájából és elfordult. Nem akart útban lenni, mivel jól látszott, hogy a két testvérnek van mit megbeszélnie egymással, ráadással neki amúgy is fontosa dolga volt…
Legalább negyed órára eltűnt, majd a körletbe visszatérve már megkönnyebbülten mászott fel az ágyára.
Egykedvűen bámulta a plafont, talán még csak most tudatosult benne, hogy hol is van, hogy mit tett.
Menekült, tudta jól, egészen a Keplerig futott. Elővett egy könyvet a táskájából, az apja neve volt a borítón. Az egyik leghíresebb regénye volt: Káröröm a halálban.
Akkor adta ki, mikor tudatosult az emberekben, a föld halára van ítélve. A könyv hátuljára csak ennyit írt, apja: Merő meggyőződéssel kijelenthetem, hogy bármilyen közel is van a világvége, az egyikünknek sem jöhet elég korán.  
Ezek után nem is csoda, hogy mekkora, hatalmas botrányt kavart könyve.
Matthew egy megjelölt oldalra lapozott, és elolvasta az aláhúzott sorokat:
Bármilyen messzire is fut az ember, maga elől nem menekülhet el. Nos, igen nem egy nagy okosság ez, mégse könnyű megérteni. Mint a nőket, még ha egyszerű is a csaj, mint a sakkbábú, megérteni akkor sem fogod. Na, mindegy a lényeg nem ez, hanem még a föld nevezetű bolygón én magam is keringtem az a helyzet, hogy még valamire rájöttem:
Aki menekül az egyúttal mindig keres is valamit.

Belépve az épp soron következő körletbe. Rick gyorsan helyet foglalt a felső priccsen. Így én be is rúgtam a cuccom az ágy alá. Majd leültem az alsó részre. Kissé fáradtan körbe tekintettem, és amíg így méregettem az arcokat...
- Veled mi a helyzet? Hogy kerültél ide? Gondolom kedvenc témád lesz, de bent mi volt mióta nem láttalak? Vagyis mesélj öcsédnek kicsit - Hátra dőltem és felkészültem egy páros lábas talpalásra. - mivel tengetted napjaid. - Enyhén elhúzva végét, mert már ki kívánkozott belőlem a röhögés, Engedtem izmaimnak, hogy tegyék a dolgukat. Közel sem teljes erőből de bele rúgtam az ágyba, csak hogy érezze a törődést.
Mire ennek a mozdulat sornak a végére értem fel is fogtam, hogy egy harmadik fél is csatlakozni kívánt a beszélgetésünkbe. Félig még oldalamon feküdve nyújtottam balom, még mindig vigyorogva.
- Björn Thorborg, üdv viking falván! - Nem láttam értelemét nem barátságosan fogadni közeledtét a paceknak, úgy is kiderül hamar ha suttyó.

- Óóó... egy cseppet sem unatkoztam kedves öcsém, azt elhiheted! Hamar barátságot kötöttem benti faszagyerekekkel, és megajándékoztuk egymást pár törött orral. Tudod, nekem mindig a leghitványabb ellenfelek jutnak. - megszívtam az orrom kicsit, ahogy eszembe jutott a csípős, de mégis tompa érzés ami egy életre egyedi megjelenést adott az orrnyergemnek, majd Björnre kacsintva megmozgattam az orrom. Még roppant is egyet egészen halkan.
- Na meg persze egy élmény volt szűzen megúszni. Örhm... Ha érted mire gondolok. Már majdnem feladtam, hogy férfi maradjak a fürdőben. Azok a gennyes szemetek lefizették az egyik őrt, hogy süketüljön meg húsz percre, én meg pechemre egyedül voltam bent, mikor bejöttek. Persze egyből megszorítottam a szappant, mert tudtam, ha elejtem össze sem kaparom többé. Na de el is kaptak volna ha nincs Loco. De mi a francnak mesélek én neked ilyesmiket? Lefogadom, még egyetlen igazi nőd sem volt, amilyen tejfeles képed van! - habár éppen ellenkezőleg volt, azért jólesett ennyi év után ismét ugratni az öcsémet. Ekkor megjelent egy egészen macsó arcú nyugati ember, és barátságosan köszönt és bemutatkozott. Björn megelőzött a viszonzással, de én sem maradhattam faragatlan.
- Björn, mint kismacska! Tudja Mr. Marlowe odaát ez a szó kiscicát jelent! - vigyorogtam az amerikaira teljesen komolyan, a testvéremre még véletlenül sem nézve.
- Egyébiránt Richard Thorborg vagyok, de bajtársaknak és barátoknak csak Bolyhos. - megvakartam dús szakállamat, majd hozzátettem: - Gondolom kitalálja miért. Na szóval... - folytattam a mesélést. - Megúsztam szárazon és egy nap behívták a kevésbé veszélyes, vagy nem visszaeső elitélteket a kihallgató-terembe, mindenkit név szerint szólítottak, mindenkinek feltettek egy sor épelméjűségre vonatkozó kérdést, majd kaptunk egy "szolgálatra alkalmas" pecsétet az aktánkba, amit digitálisan előreküldtek a Keplerre. Ott-itt... hmm... most akkor hogy is van? Ott, vagy itt? Itt-ott... Hmmm... szóval a Kepleren kiválasztották maguknak a húsanyagot, a Földön visszaigazolták, és "voilá", itt vagyok. - igyekeztem semmi kényelmetlent, vagy fájdalmas emléket elmesélni, mert remekül éreztem magam, hosszú évek óta talán először. Nem akartam, hogy Björn egy kicsit is érezze min kellett keresztülmennem odabent.
- A kiképzés piskóta volt, a gazdaságszakon a külön-tesi nagyobb igénybevételt követelt a fizikumunktól. Aztán megkaptuk a minősítésünket, mindenki kizárólag a "szolgálatos" rangban, ami még a közlegénynél is alacsonyabb, és igazi fegyvernek a közelébe sem mehet, de aztán a gyakorlatin lehetett emelkedni a csillagos égig! - elfintorodtam, majd hozzátettem: - Tizedes. - és a vállapjaimra pillantottam.
- Sosem lehetünk őrmesternél nagyobb rangban, és a kiszabott büntetésünk 60%-át a hadsereg berkeiben kell töltenünk. Inkább nem számolom ki mennyi évet, de ugyanakkor minden jog megillet, ami egy rendes katonát is. Mehetek eltávra, ehetek-ihatok, megdögölhetek. - a mondandóm végére érve kissé feszengve lóbáltam a lábaim, majd Björnre pillantottam.
- De az én történetem semmi a tiédhez képest! Te magadtól vagy itt?

Rick semmit nem változott, csipkelődik még mindig.
- Hééé!- csaptam a lógó lábára vissza kézből.
- Mondja a birka...- mormogtam magam elé, utalván a kis bolyhos állára gondolva. Épp csak végére ért mondandójának és már meg is szólalt a kedvenc hangom. Pillanatok alatt át állt az agyam és már dolgoztam is fel az infót hogy mi a szart is láttam útközben ki van táblázva a kurva folyosó, közben feldobtam bátyámnak a bakancsát majd az enyémet is feszesebbre húztam. Amint meg voltam loholtam is kifelé.
- Gyerünk, gyerünk! - Üvöltöztem, mély öblös hangon sürgetés képpen a többiekre. Az ajtóban még vissza fordultam. - A gekók kíváncsiak ki rúgja szét a seggüket, mutassuk meg nekik! - Tekintetem a végén Rickével találkozott. De már csak gondolatban szóltam hozzá... ~ Adjunk nekik bro ~

A levegőben kaptam el mindkét bakancsot, és sebtében felrántottam a lábamra. A fűzővel egyenlőre nem bajlódtam, a három csat is megtartja amíg a főépületbe érünk.
- Indul a móka! - vigyorogtam Björnre, és málhámat hátrahagyva utánaeredtem. Bakancsfűzőim ide-oda csapkodtak, ahogy átfutottam a többi ágy közt, közben egyik kezem ujjaival végigdoboltam az összeset.

Azonnal felpattannak a szemeim a riadót hallva, a testem azonban már nem reagál ilyen gyorsan. Helyette morgok magamban, és megpróbálok visszaemlékezni a tűzriadó térképre, azon belül is a fegyvertárra. Nem, nem hiszem, hogy hőssé válok ma, sőt, állatira remélem, hogy nem, de fegyverrel a kézben csak több rá az esélyem, hogy legalább az első napom túléljem a seregben nem?
-...móka...? - nyögöm fel, de aztán szorosan követni kezdem a testvérpárt. Remélem az ellenség is olyan ijesztőnek találja majd őket, mint én magam, és így a közelükben kevésbé leszek kitéve annak, hogy gyíkeledel legyen belőlem.

- Korlátolt barom - motyogtam magamban a hadnagy válaszára gondolva, miközben a többiekkel együtt megérkeztem az egyik félig telt körletbe. Kerestem egy szabad ágyat, szépen kicsomagoltam a holmimat, majd elrendeztem őket az erre a célra kijelölt fiókokba és rekeszekbe, majd fogtam magam és elterültem az ágyon. Először csak lógattam a lábamat, finoman hallgatva a környékbeli társaim beszédét. Majd végül elővettem egy reptiliánokról szóló tankönyvet, amit még a kiképzésen kaptam s olvasgatni kezdtem.

Hirtelen meghallottam a hangosbemondón át lökött szöveget. Nem szívesen tettem le a könyvet, de ha már itt vagyok, azt teszem, amit elvárnak tőlem. Egy papírdarabbal megjelöltem az oldalt, ahol tartottam, kinyújtóztattam a tagjaimat, majd szépen elindultam a kantin felé. Remélem nem tévedek el.