CESM - Totális Háború
Te mit tennél, ha tudnád, hogy vége a világnak? A Földet bibliai méretű éhínség tartja rettegésben. Milliárdok pusztultak már el s még mindig, naponta sok millióan vesznek oda. Egyetlen remény a Kepler nevű bolygó maradt, mely első ránézésre maga a paradicsom, ám egy másik civilizáció birtokolja s nem kér belőlünk. Ha szereted a baljós hangvételű, poszt-apokaliptikus légkörben játszódó military science-fiction témát, akkor itt a helyed. Sokan regisztráltak már. Légy te a következő! Facebook csoport elérhetőség: https://www.facebook.com/groups/cesmfrpg/?fref=ts
CESM - Totális Háború
Te mit tennél, ha tudnád, hogy vége a világnak? A Földet bibliai méretű éhínség tartja rettegésben. Milliárdok pusztultak már el s még mindig, naponta sok millióan vesznek oda. Egyetlen remény a Kepler nevű bolygó maradt, mely első ránézésre maga a paradicsom, ám egy másik civilizáció birtokolja s nem kér belőlünk. Ha szereted a baljós hangvételű, poszt-apokaliptikus légkörben játszódó military science-fiction témát, akkor itt a helyed. Sokan regisztráltak már. Légy te a következő! Facebook csoport elérhetőség: https://www.facebook.com/groups/cesmfrpg/?fref=ts
CESM - Totális Háború
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Sok sci-fi szól a fajok békés együttéléséről. De nem ez! Ebben a világban az emberiség és a reptilián faj vívja végtelenbe nyúló brutális harcát a túlélésért! Facebook csoportunk: CESM-Totális Háború
 
KezdőlapLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

 

 SAM FLOCKHART

Go down 
2 posters
SzerzőÜzenet
RisingSun
Admin
RisingSun


Hozzászólások száma : 120
Join date : 2016. Sep. 23.

SAM FLOCKHART Empty
TémanyitásTárgy: SAM FLOCKHART   SAM FLOCKHART I_icon_minitimeVas. Okt. 02, 2016 4:50 pm

Név: Samantha Flockhart
Nem:
Kor: 33
Csoportosulás: Gyarmatügyi Expedíciós Űrhadsereg
Kaszt: Tengerészgyalogos
Rang: Tizedes


Külső:
SAM FLOCKHART 192294269sammy_www.kepfeltoltes.hu_
178 cm magas vagyok, karcsú ugyan, de azért sportos alkat. Nem esik nehezemre megtartani a gépfegyvert. A hajam szőke, egész hosszú. Általában copfba fogva, vagy összefonva hordom, így praktikusabb. A szemeim acélszürkék, testemen számtalan seb van. Húsz után már elfelejtettem számolni. Ami még jellemző rám: sötét öltözet általában, de leginkább a fekete. Persze csak ha épp máshogy nem kívánja a küldetés.


Jellem:
Katonás jellemem van mára. Ergo, nem féltem magam túlságosan. Nem izgat, ha beszakad a körmöm, ha lesz egy újabb vágásom vagy lila foltom. Sőt, kifejezetten szeretem magam hajszolni. Kész elvonási tüneteim vannak, ha akad olyan nap, mikor nem nyomok le pár száz felülést vagy futok pár tíz kilométert. Olyankor azért elég feszült tudok lenni.
Szeretem a hasam tömni, a lehetőségekhez képest persze.
Nem vagyok túlságosan barátkozós típus, csak ha muszáj. Akkor megerőltetem magam azért.

Előtörténet:
2074-ben születtem a nagyjából tizenhatmilliárd+N-edik emberi lényként a Földre. Akkor még anyáméknak volt egy kisebb birtoka, bár nagyjából a hajukra kenhették, évről-évre egyre rosszabb volt a helyzet. A végén már, ami esetleg ki is serkent abból a "termő"földből, az két-három nap alatt úgy kóróvá kókadt, mintha egy kiló sóval öntözték volna.
Egy ideig még meg tudtunk élni abból, ami korábbról volt raktáron, vagy a légó pincében a ház alatt, konzervek formájában. Mellé meg akadt még egy kis tej is, amíg azért legalább a környező fákról tudott legelni a két tehén. És persze, míg egyáltalán éltek. Az egyiknek éhen halnia sikerült. A másiknak -vagyis inkább a megcsonkított tetemének- akkor mondhattunk végső búcsút, mikor elérték a (Kentucky-beli) tanyát az éhezők.
Azt kellett egyébként megállapítsuk a dögből, hogy annyira azért nem éhezhettek még. Csomó húst hagytak a csontokon, igen barbár hentes lehetett, aki végzett vele. Még a kóbor kutyáknak, varjaknak meg sasféléknek is jutott rajta lecsipkedni való.
Másnap már a lovainknak találtuk hűlt helyét. Ők hárman lettek volna, de elkötötték őket.
Egycsapásra lettünk kvázi nincstelenek. Hosszú hónapokig éltünk addig is sanyarogva szinte, hogy beosszuk azt a keveset, ami van, hátha egyszer javulhat még a helyzet és kihúzhatjuk addig így. De nem. Borzalmas volt ezzel szembesülni, na meg persze azzal a hírrel -ami a hab volt a tortán-, hogy alakultak olyan csoportosulások, akik nem is nézik, hogy tehén, ló, kutya vagy ember van velük szemben - mert csak azt látják, hogy hús. Darab-darab és kész.
Anyunak nem is kellett ez után sok már, hogy feladja. Tizenkettő voltam, mikor elveszítettük. Felkötötte magát a pajtában. Akkorra már csontsovány volt amúgy is, és negyven éves létére olyan rozoga, mint egy öregasszony. Úgy emlékszem rá mégis, mint egy angyalra egyébként. Éjszakánként gyakran sírt, de nappal még a saját fejadagját is megfelezte, hogy azzal a kicsivel is több jusson apunak és nekem. Búcsúlevelet is hagyott talán, ezt nem tudom. De mai fejjel már gondolom, hogy mekkora bűntudata lehetett, még ha csak két kanál csilis babot is evett egy nap - hiszen azt is a mi szánktól vonta el. Így érezhette legalábbis.
A girbegurba almafa alatt temettük el, az volt a kedvenc helye. Sokszor ültünk ki korábban oda, hogy olvasson nekem az árnyékban - míg még volt rá ereje.
Apu sokáig siratta. Persze mindig akkor, amikor azt hitte, hogy nem látom. Előttem mindig sziklaszilárdnak akart mutatkozni. Nem tettem szóvá egyszer sem, hogy tudom, mennyire fáj neki és mennyire fél ő is. Inkább úgy tettem én is, mint aki nyugodtabb, bátrabb nem is lehetne. Igyekeztem sokat mosolyogni rá, a kedvében járni, és amikor tanítgatott, arra mindig odafigyelni és ügyesen utána csinálni. Akár a favágást, akár a pisztollyal való bánást.
Mert meg kellett tanulnom lőni, ez nem is volt vitás. Apu egyszer mondta csak el, hogy ha nem tanulom meg, egy tál gulyás is lehet belőlem hamarosan.

Nem akartam egy tál gulyás lenni.

Mindig el kellett bújnom, ahogy kijárt, hátha talál élelmet. Néha akadt is pár alma, ami csak félig volt rohadt. Egy-egy mókus vagy galamb, amit meg tudott lőni. De egyre nagyobb köröket kellett rónia értük, egyre tovább hagyott magamra, egyre hosszabb időkre. Igaz, mindig máshová bújtatott, de egyszercsak úgy döntött, hogy jobban járnánk, ha együtt kelnénk útra. A környéken már valóban nem volt semmi, távolabbra kellett vándorolnunk mindenképp, ha nem akartunk halálra sorvadni, vagy célponttá válni.
Az igazi lövészet leckék akkor kezdődtek csak. Előzőleg épp annyit mutatott meg, hogyan kell fogni a revolvert, hogyan biztosítom ki és be. Akkor még csak arra az esetre, ha netalán meglelné bárki is a búvóhelyem, míg nincs otthon.
De most... Most már komolyan kellett vennünk a lődözést. Kellett a puska is, noha alig-alig tudtam megtartani. Megtanított betárazni, ellentartani a rúgásának. Bár, azért rongyokkal alaposan betekerte azt a puskatust, hogy nehogy épp ez okozza a vesztem.
Egyszer egy vézna öszvérrel állított haza. Nem tudom, honnan szerezhette. Gondolom, az egész házat cserélhette el rá. Szép faház volt, de akkorra már értelmét vesztette, nem volt rá szükségünk. Könnyes búcsút vett tőle, hiszen még az apja építette az ő és az öccse segítségével. Akkorra viszont már csak tüzelőnek felelhetett meg.
Az öszvérre nagyobb szükségünk volt. Ráköthettük a kis kordét, amibe összehordtunk mindent, ami a házban mozdítható volt, és amiről úgy gondoltuk, hogy csereeszköznek megfelelhet.
Eleinte vitték is a takarókat, fertőtlenítő szereket, gyógyszereket. Aztán pár hét múlva már inkább a késfélékre, üzemanyagra volt kereslet, pár keksz vagy egy-egy konzerv ellenében.
Igyekeztünk óvatosak lenni, amennyire csak lehetett. Kevésbé járt utakon közlekedtünk inkább. Azokkal álltunk szóba, akiket magunkhoz hasonlónak véltünk. Tudtuk persze, hogy nem mindenki olyan mint mi, hogy cserélget.

Pár nappal a tizenhatodik születésnapom előtt viszont apu elkövetett egy végzetes hibát. Akkor már egy hete csak vizet ittunk és jó, ha két-három szem diót el tudtunk ropogtatni mellé. Elvehette az eszét talán az éhség, így ahogy közeledett felénk egy hatfős csapat, az elbújdosás helyett ezúttal azt választotta, hogy nyíltan eléjük áll.
Óriási hiba volt. Az ellenkező csapat tagjai mind lovon, öszvéren, szamáron ültek. Telitömött katonai hátizsákjaik voltak, nagy fejszéik, lőfegyvereik, de még két kecskéjük is, ami a lovaik mögé kötve haladt velük. Tipikusan az a fajta, akiről lerí, hogy nem olyan, mint mi.
Nem is akartak cserélni. Egyféle alkuba voltak hajlandók bocsátkozni, mégpedig az "enyém mindenetek, vagy meghaltok" kezdetűbe. Apu persze tiltakozott, még a puskáját is felajánlotta az egyik kecskéért. Azt rám akarták elcserélni. Nem volt rá hajlandó, így meglőtte az egyiket a vállán. Cserébe a szeme közé kapott golyót.

De azért fogjuk rá, hogy szerencsém volt. Bennem nemcsak még kevésbé láttak ellenfelet, mint benne. De nem is azt nézték, hogy az alig 40 kilómból azért tényleg lehetne egy szűkösebb gulyás.
Valami egész mást láttak bennem.
A nőt.

Tény, nem sok női egyeddel találkoztunk mi sem, ahogy apuval utaztunk. Pedig a környező tanyák után falvakat is bejártunk, s pár kisebb várost is, ahogy azt kutattuk, hátha van legalább pár szem  rizs vagy borsó, amit össze lehet seperni a kisboltok padlójáról...

Tizenhat évesen halvány lilám sem volt róla, hogy mi fán terem az ilyesmi. Csak megtörtént. Aztán ismét, és újra és újra... De legalább csak Mycah tette, a banda vezéregyénisége. A többieket a közelembe sem engedte. Szerintem, saját magam állítottam volna a fejembe az egyik baltájukat, ha a félszemű vagy a ragyás közelít hozzám úgy, ahogy ő.
Azért meg lehetett békélni a helyzettel. Nem mondom, hogy hamar ment, ahogy azt sem, hogy könnyű volt. De legalább éltem, nem nyomorogtam. Mindig jól el voltak látva fegyverekkel, lőszerekkel, ruhákkal és élelemmel is - így még az elmúlt kb 6 évnyi koplalást is bepótolhattam.
Amivel nehezebb volt megbirkózni, az az, hogy a bőséges javaikhoz a legkevésbé sem békés úton jutottak. A tíz év alatt, amit velük tölthettem a kis birodalmuk építgetésében, százakat láttam a legkülönbözőbb halálnemek által elveszni. Eleinte párszor nyakon hánytam az öszvéremet. De aztán be kellett látnom, hogy ez az egyetlen élhető út sajnos. Elvégre az apám által választott út sem bizonyult annak.
A következő sorsfordító pontot akkor értem el, 2091-ben, mikor kértem, hogy ne öljenek meg mindenkit, aki az útjukba kerül és ráadásul meg is adja magát. Történetesen az egyik ilyen kegyelmezettünkről ki is derült hamar, hogy ügyeskezű sebész. Így ő lett a következő alapköve az építkezésünknek, ami eztán robbanásszerűen lódult meg, ahogy megismerkedtünk az implantátumok világával, amit így rajta keresztül beszerezni sem volt épp nehéz, de azzal, hogy képes volt őket beültetni is, végképp megnyílt előttünk a világ és úgy tűnt, elzárhatatlan az ezzel befolyó élelmiszerek csapja. Rengetegen áldozták egy-egy ilyen implantra a meglévő készleteiket, azzal a reménnyel, hogy erősebb izomzattal vagy épp jobb szemmel majd könnyebben veszik fel a harcot a zord természettel és az ellenséges erőkkel szemben és úgyis visszaszerzik, amit rá költöttek.
Onnantól kezdve, hogy Mycah belátta, milyen jó döntés volt rám hallgatni, már az én szavam is ért annyit, mint az övé. Attól kezdve valóban nem öldöstünk agyba-főbe, helyette inkább bővítettük az implant-feketepiacot. És persze, én is kértem magamnak új szemeket. Hamarosan örülhettem is a 10-szeres zoomomnak.

Királynőnek éreztem magam a hátralévő pár évben. Talán az is voltam.
Aztán eljött 2099 és hozta magával a BioMorph által tápolt rendfenntartókat, akik a miénk mellett még legalább tizenöt implantokkal kereskedő bűnszervezetet számoltak fel.
Én megúsztam, mert megadtam magam a tűzharcban, amibe Mycah bocsátkozott velük. Nem akartam meghalni, ahhoz túl sok mindent értem el. Másrészt, hiába dolgoztam fel, hogy mennyi mindent vesztettem el eddig, úgy gondoltam, hogy nem lehet mindaz hiábavaló.
Kegyelmet kaptam. Vallatások sora kezdődött, el kellett mesélnem mindent, s mellé vállalni az életben maradásomért a következményeket - legyen is az bármi. Börtönt sejtettem, de nem azt kaptam. Mást akartak.
Méghozzá katonát. Talán csak a szemem miatt döntöttek így. Vagy talán Mycah is itt lenne most, ha nem olyan hülye, hogy a szavak helyett a golyókkal akar ismét meggyőzni valakit arról, hogy engedelmeskednie kéne. Nem tudom.

Azt tudom, hogy mostanra tengerészgyalogost faragtak belőlem. Eleinte mondjuk a mesterlövészet érdekelt volna, már csak a szemeim miatt is. De hamar rádöbbentettek, hogy jobban fekszenek a gépfegyverek, na meg persze az, ha nem csak egyesével, valami árnyék magányából osztom az észt, hanem közelebbről, másik öttel-tízzel-negyvennel karöltve.
Nem mondom, hogy egyszer sem gyűlöltem a kiképzést. Nem mondom, hogy egyszer sem sírtam vissza az elvesztett királyságomat. De ma már nem teszem. Sőt!
Örömmel gyártottam rendfenntartóként azokból hullát vagy katonát, akikhez pár éve tartoztam én is.
És most örömmel fogom ledobatni magam a Keplerre, mert ami a Földön van, azt nem engedhetjük így tovább folyni.
Persze mondhatnánk, irtja ott egymást annyit az ember, hogy mire elfoglaljuk a kis területünket a következő bolygón, talán Otthon is helyreállhat a rend, regenerálódhatnak a termőföldek, satöbbi.
De kár lenne erre a "talánra" várni és feltenni rá mindent.
És azt is bevallom, hogy örülök, hogy végre komoly célja van az életemnek. Így legalább végképp elmondhatom, hogy nem hiába adták annyian a saját életüket az enyémért.
Ha rajtam múlik viszont, még többen fogják...

SAM FLOCKHART Sam_www.kepfeltoltes.hu_
Vissza az elejére Go down
https://cesm.hungarianforum.com
RisingSun
Admin
RisingSun


Hozzászólások száma : 120
Join date : 2016. Sep. 23.

SAM FLOCKHART Empty
TémanyitásTárgy: Re: SAM FLOCKHART   SAM FLOCKHART I_icon_minitimeVas. Okt. 02, 2016 4:53 pm

GRATULÁLOK! AZ ELŐTÖRTÉNETED ELFOGADÁSRA KERÜLT!


Őszinte leszek! Ez kiváló. Úgy olvastam volna még tovább. Zseniálisan felvázolja a Földön uralkodó reménytelenséget és apokalipszis hangulatot. A maximális 17 000 kredittel jutalmazlak. Üdv a Kepleren katona!
Vissza az elejére Go down
https://cesm.hungarianforum.com
Sam Flockhart

Sam Flockhart


Hozzászólások száma : 18
Join date : 2016. Oct. 01.
Tartózkodási hely : Kepler

SAM FLOCKHART Empty
TémanyitásTárgy: Re: SAM FLOCKHART   SAM FLOCKHART I_icon_minitimeVas. Okt. 02, 2016 7:05 pm

Majd a játék során még kifejtek egy-egy részletet a múltról. Gyanítom. Smile
Vissza az elejére Go down
Sam Flockhart

Sam Flockhart


Hozzászólások száma : 18
Join date : 2016. Oct. 01.
Tartózkodási hely : Kepler

SAM FLOCKHART Empty
TémanyitásTárgy: Re: SAM FLOCKHART   SAM FLOCKHART I_icon_minitimePént. Okt. 07, 2016 12:10 am

Előző kredit-egyenleg: 2000
Elköltött: 15000
+17,000 - Az utolsó védelmi vonal c. kalandért
Aktuális kredit: 19,000


Főfegyver: HK G85S (gépkarabély)
Másodlagos: M9A7 BERETTA (pisztoly)



Teljesített kalandok:
Az utolsó védelmi vonal - 17,000
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





SAM FLOCKHART Empty
TémanyitásTárgy: Re: SAM FLOCKHART   SAM FLOCKHART I_icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
SAM FLOCKHART
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sam Flockhart

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
CESM - Totális Háború :: KARAKTEREK - KARAKTERALKOTÁS :: ELFOGADOTT KARAKTEREK-
Ugrás: